Szoboszlai miatt figyelmeztették a hollandot, a magyargyűlöletnek és zászlóégetésnek következménye lesz

Közben egy negyvenéves magyar ellopta a show-t Párizsban.

Mohamed Szalah után Virgil van Dijk is meghosszabbította a szerződését a Vörösöknél.
Beigazolódtak a korábbi sajtóértesülések, Mohamed Szalah után a csapatkapitány Virgil van Dijk is szerződést hosszabbított a Liverpoollal – jelentette be a Mersey-parti klub a hivatalos honlapján.
A holland középhátvéd nyilatkozatából kiderül, hogy az új megállapodása (akárcsak Szalah esetében) 2027-ig szól.
Nagyon büszke és nagyon boldog vagyok, hihetetlen érzések kavarognak bennem. Csodálatos, hogy a pályafutásom során eddig megtett utamat két évvel tovább járhatom ennél a klubnál. Mindig csak a Liverpool járt a fejemben, szemernyi kétségem sem volt azzal kapcsolatban, hogy ez a hely való nekem és a családomnak is
– mondta a szerződés aláírása után Van Dijk.
A 33 éves labdarúgó 2018 januárjában a Southamptontól igazolt a Liverpoolhoz, amelyben eddig 314 hivatalos mérkőzésen lépett pályára, és 27 gólt szerzett. A 2018–2019-es idényben Bajnokok Ligáját, egy évvel később angol bajnoki címet nyert a csapattal (ezek mellett pedig az FA-kupát, az angol és az európai Szuperkupát, a klubvilágbajnoki trófeát, valamint kétszer a Ligakupát is elhódította már az együttessel), és most közel áll ahhoz, hogy idén újra az élen végezzen a Vörösökkel a Premier League-ben.
Az Athletic újságírója, David Ornstein úgy tudja, Van Dijk ezután is heti 400 ezer fontot (közel 190 millió forint) keres majd a Liverpoolnál, ezzel marad Európa legjobban fizetett védője.
A Liverpoolnak tehát a lejáró szerződésű sztárjátékosai közül Szalahhal és Van Dijkkel is sikerült megegyezni a hosszabbításról, így csak Trent Alexander-Arnold távozik majd, aki minden bizonnyal a Real Madridban folytatja a pályafutását.
A nyitókép forrása: Liverpool FC